Prológus

Szenvedve pakolásztam a cuccaimat a bőröndjeimbe. Nem, nem lakoltattak ki a szüleim, hanem épp a családi nyaralásra készülődök. Nem vagyok túl lelkes. A családi nyaralások sosem jók! Tök égő főleg az én őseimmel, akik folyton leégetnek, sőt nekik nem is kell segíteniük, megy az magamtól is! Komolyan, még a nevem is béna! Zoe Clark. Kit hívnak így? Ja, engem! Tök jó, hogy még a nevemről is lesüt, hogy szerencsétlen vagyok! Na, mindegy! Visszatérve a nyaralásra, hát nagyon szar lesz! Valami tengerpartra megyünk, aminek a közelében van egy dzsungel. Hurrá? Dögunalom lesz! Mit fogok csinálni egy olyan helyen, ami tele, van homokkal? Homokozok? Mondjuk nem rossz ötlet, de inkább kihagynám! Semmi izgalmasat nem lehet ott csinálni! Nem tudom, hogy a szüleim mit esznek ezen a helyen!

- Zoe, kész vagy már? – kiabált fel bátyám kizökkentve a rövid gondolatmenetemből.

A bőröndjeimre pillantottam, amik még nyitva álltak. Becsuktam az első, majd a másodikat, de a harmadik már nehezebb volt. Bárhogy is próbáltam nem akart becsukódni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy még nem válaszoltam Deannek.

- Mindjárt csak nehézségeim akadtak az egyik bőrönddel! – kiáltottam le miközben még mindig szenvedtem.

Lépteket hallottam, majd Dean meg is jelent az ajtóban. Amint meglátott csak sóhajtott egyet.

- Menj arrébb te szerencsétlen! – lökött félre, majd végig mérte a tárgyat. – Huh, ezt jól tele tömted! Na, ülj rá!

Követtem az utasításait és ráültem az utazótáska tetejére, így Dean össze tudta húzni. Egy zseni! Vagy csak én vagyok hülye! Nem is volt időm megköszönni a segítségét, mert felkapta a cuccaimat és kiviharzott a szobámból. Hát oké! Vállat vontam és én is követtem. Lent anyuék már vártak. Izgatottnak tűntek velem ellentétben. Lelkesen magyaráztak a helyről, de én nem figyeltem csak csendben beültem a kocsiba és vártam, hogy elinduljuk az Unalom szigetére.